feb
23

 

adónyilatkozat letöltés itt (pdf)

adobevallas-nyomtatvany-2015-1453any-pdf.jpg 

2015-ben több szja bevallási és dokumentum leadási határidő is eltolódik pár nappal, mivel számos eredeti időpont hétvégére esik. Érdemes figyelni változásokat, mert késedelmi kamatot számolnak fel egy-egy elmulasztott leadás esetén.

2015. Február 25.

Ez a határidő nem változott. Eddig a napig kell leadni adóbevallásukat, és befizetni adójukat az egyéni vállalkozóknak, áfa fizetésre kötelezett magánszemélyeknek, áfa-alany őstermelőknek, illetve EVA-s adózóknak. Ehhez a 1453-as nyomtatvány kitöltése szükséges.
 
Ha a fenti csoportok valamelyikébe tartozik, akkor adójának 1-1+%-ról is ilyenkor rendelkezhet. Ha ez elmulasztaná, akkor az 1+1%-os rendelkezését megteheti május 20-ig.
 

2015. Március 20.

Ez a határidő nem változott az előző évekhez képest. Amennyiben korábban munkáltatói adó-megalapítást kért, eddig az időponti juttathatja el munkáltatójához azokat a dokumentumokat és igazolásokat, amelyek a munkáltató által elkészített adóbevalláshoz kellenek.
 

2015. május 11.

Az előző években ez a határidő május 10. volt, de idén az hétvégi nap, így módosult 11-re. Eredetileg május 20. az szja 1+1%-ról szóló rendelkező nyilatkozatok leadásának, azok azonban, akik munkáltatói adómegállapítást kértek, a rendelkező nyilatkozatot legkésőbb május 11-éig adhatják át a munkáltatónak.
 

2015. május 20.

Ez a nap a legfontosabb az szja bevallások szempontjából, a határidő nem változott.
 
Május 20. éjfélig küldethetik az adózók szja bevallásukat az adóhivatalhoz, ehhez a 1453-as adóbevallás nyomtatvány, illetve a 1453ANY adónyilatkozat (más néven: söralátét) kitöltése szükséges.
 
Május 20-ig rendelkezhet adójának 1+1%-járól, az 1453ANY-es nyomtatvány része az un. EGYSZA lap is, amelyben adományáról rendelkezhet. Ha azonban adóbevallását már korábbam elkészítette, de abban 1%-járól még rendelkezett, akkor azt külön is megteheti, ehhez az 14EGYSZA lap kitöltése szükséges.
 
Május 20. a határideje 1453M nyomtatvány (csökkentett adattartalom) beküldésének is.
 
Szintén május 20. a határideje a – korábban már az adóhivataltól visszaérkezett –1453E egyszerűsített bevallás visszaküldésének. Amennyiben hibát talál benne, javítva küldje azt vissza!
 
Ha egyéni vállalkozó, de tevékenységét szünetelteti, vagy már megszűnt tevékenysége, akkor május 20. a határideje adóbevallásának, amelyben rendelkezhet szja 1%-ról is.
 
Május 20. a határideje a munkáltatóra bízott adóbevallások elkészítésének. Ezeket először a munkavállalóhoz kell eljuttatnia a munkaadónak (május 20-ig), majd valamivel később az adóhatósághoz.
 

2015. Június 10.

Ez a határidő sem változott az előző évekhez képest. Eddig kell a munkáltatónak elküldenie a NAV-hoz a munkáltatói adóbevallás dokumentumokat.
 
feb
23

A személyi jövedelemadó (SZJA) bevallás benyújtásához az alábbi három lehetőség áll rendelkezésre. A kiválasztott gombra történő kattintással számítógépére automatikusan letöltődik az SZJA megfelelő bevallási nyomtatványának internetes programja (ANYK53), valamint a hozzá tartozó súgó.

 

 

Az internetes kitöltő-ellenőrző program (ANYK53) telepítésének menetéről bővebb információ itt található:

1453

1453ADO

További segítség az internetes kitöltőprogram (ANYK53) telepítéséhez itt található.

Jogszerű családi járulékkedvezmény kiszámítása az ’53 számú bevallás kitöltéséhez

jan
21
Adóbevallás 2015: Május 20 a határidő
jan
9
1453ADONYILATKOZAT A 1453ADÓNYILATKOZAT elnevezésű nyomtatvány kitöltő és ellenőrző programja 
További információk itt - adóbevallás

elektronikusan is beküldhető

PDF
2015.01.07.
jan
1

Így adózunk : A jövő év elejétől ismét jelentősen átalakul a hazai adórendszer

aminek egyik ékes példája, hogy a helyi önkormányzatok lényegében bármire és bárkire közterhet vethetnének ki. A Szép-kártya kiszoríthatja az összes cafeteria-elemet, drágulhat a cigi és az alkohol is. Az állam adókedvezménnyel támogatná az első házasságot, a kétgyermekes családok azonban még várhatnak az újabb engedményekre. A tisztálkodás is drágább lesz, viszont a bírságokat postai befizetés helyett átutalhatjuk. Megszűnik a távközlési adó társasági adóból történő leírásának lehetősége, viszont új elem, hogy a cégek az adórendszeren keresztül az egyetemeket és főiskolákat is támogathatják.

A kisadózók és a kisvállalati adót választók adminisztrációs terhei csökkenek, szigorodik viszont a tételes áfa-összesítés, a szolgáltató szektorban is bevezethetik az online pénztárgépeket. Jelentős nehézségekkel nézhetnek szembe a külföldi tulajdonban lévő hipermarketek: drasztikusan megemelik az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, jön az elektronikus áruforgalom ellenőrző rendszer. Nem lesz könnyű a fuvarozóknak sem: megszűnik a sűrített földgáz adómentessége, ráadásul csökken a gázolaj jövedéki adójából visszaigényelhető rész nagysága. Emelkedik a reklámadó, odacsapnak a befektetési alapoknak, az OTP viszont az orosz-ukrán krízis miatt elszenvedett veszteségeit leírhatja a bankadóból.

Határ a csillagos ég

2015. január 1-ével az önkormányzatok - a kieső központi támogatások fedezésére - tulajdonképpen bármilyen vagyontárgy után települési adót vethetnének ki abban az esetben, ha az nem képezi törvényben már korábban szabályozott közteher tárgyát. Az adó alanya nem lehet szervezet vagy vállalkozás, ami azt jelenti, hogy végső soron a lakosság fogja megfizetni a normatív támogatások csökkentésének és az illetékbevételek elvonásának az árát.

A grémiumok már most kreatívnak bizonyultak - a működésüket és a fejlesztéseiket finanszírozható - új források tekintetében: az eddigi sajtóértesülések szerint a földeket, a traktorokat, a pótkocsikat, a garázsokat, a magas építményeket, a kiadott lakásokat és a nőtlenséget adóztatnák - utóbbit azóta már cáfolták, a föld megadóztatása ellen pedig hathatós agrárgazdasági fellépés mutatkozik. Az említett vagyonelemek megadóztatása nem minden esetben jelenti automatikusan új adónem bevezetését: a garázsokra az építményadót, a lakásokra a kommunális adót terjesztenék ki.

Szép-kártyát a népnek

2015. január 1-jétől ismét változnak a cafeteriára vonatkozó szabályok is: a közszolgálati tisztviselőknek béren kívüli juttatásként maximálisan adható 200 ezer forintos szintig marad a 35,7 százalékos közteher, viszont az a fölötti rész után 51,7 százalékkal adózhatnának a társaságok. Az új szabályozás alól egyedül a Szép-kártya kapna felmentést: a 450 ezer forintot meghaladó rész után kellene a magasabb közterhet fizetni. Ezzel tulajdonképpen a Széchenyi Pihenőkártya az összes cafeteria elememet kiszoríthatja a piacról.

Vége az adómentes búfelejtésnek

A jövő év elejétől kiterjesztik a chipsadót az alkoholokra is: a méz tartalmú italokat leszámítva az összes szeszes ital után népegészségügyi termékdíjat kell fizetni, amelynek mértéke 20 forinttól 900 forintig terjedhet literenként. A mézes termékek is csak akkor mentesülnek a közteher alól, ha azok méztartalma legalább 20 százalék, a cukortartalmuk pedig nem haladja meg a 40 százalékot. A házi pálinkafőzés szabályai is változnak: megszűnik az otthoni előállítás köztehermentessége, helyette egy minimális, 1000 forintos átalányadót kellene fizetni a szeszfőzés után.

Adóbevallás Május hónapig

2015-ben is kell a magánszemélyeknek szja bevallást leadni, ehhez a 1453 any adónyomtatványra van szükségünk.

Felejtsük el a cigit egy évre

Jövő év februárjától december végéig rendkívüli egészségügyi hozzájárulást kell fizetnie a dohánygyártóknak a cigaretták, szivarok és egyéb más dohánytermékek után az árbevétel arányában. 30 millió forintig 0,2, 30-60 millió forint közötti részre 2,5, a 60 millió forint feletti részre 4,5 százalék az eho mértéke.

Az állam is ad nászajándékot

Január 1-jétől az első házasságkötés után legfeljebb két éven keresztül havi 31 ezer 250 forintos adóalap-kedvezmény jár, azaz 5-5 ezer forinttal lesz csökkenthető a személyi jövedelemadó mértéke a gyermektelen házaspárok számára. Az állam összességben 240 ezer forinttal támogathatja az új párokat. A törvény szerint első házasságkötésnek az számít, ha legalább az egyik fél először köti össze az életét a partnerével. Abban az esetben, ha a házasságkötést követő 24 hónapon belül gyermekük születik, már a családi adó- és járulékrendszer szabályai szerint fizethetnék közterheiket.

Egy év türelmet kérnek a kétgyermekes családoktól

A szülőknek 2015-ben még nélkülözniük kell a kétgyermekesek után járó magasabb adóalap-kedvezményt. A kormányzati tervek szerint 2016 és 2019 között évente 2 ezer 500 forinttal emelnék gyermekenként az adókedvezményt, amely így 10 ezer forintról 4 év alatt fokozatosan 20 ezer forintra emelkedne.

A fürdés, a mosás és a smink is drágább lesz

2015-től a műanyag bevásárlótáska és a reklámhordozó papírok után a műanyagvirágra, az irodai papírra, a szappanra, a mosószerekre, illetve a szépség-, és a testápolókra is kiterjesztenék a környezetvédelmi termékdíjat. Bár a "szappanadó" a gyártókat érinti, feltehetően a fogyasztók fogják egy részét megfizetni. A műanyag virágok 1900, a testápolók 57, a papírok 19, a mosószerek 11 forint többletköltséget eredményeznek majd kilogrammonként a gazdasági szereplők számára.

Utalhatunk a bíróságnak is

2015. január 1-jétől lehetőség nyílik az 500 forintot meghaladó illetékek postai befizetése helyett közvetlenül bankszámlára történő átutalásra is abban az esetben, ha a kereset megindításának határideje nem kevesebb, mint 31 nap. A postai sorban állások helyett tehát kényelmesen otthonról utalhatunk a hatóságoknak jövőre.

Áfa-mentes lesz a tankvásárlás

Az áfáról szóló törvény módosításával a kormány megteremtette a haditechnikai eszközök és szolgáltatások nemzetközi megállapodáson alapuló beszerzésének áfa-mentességét, azaz jövő év elejétől forgalmi adótól mentesen lehet tankot, harckocsikat és vadászgépeket venni.

A tudásban a jövő

Szintén új elemnek számít, hogy a cégeknek az újév első napjától lehetősége nyílik társasági adófizetési kötelezettségük (társasági adóalapjuk) csökkentésére felsőoktatási intézmények támogatása esetén is, ezzel az eredeti adófizetési kötelezettségük akár 10 százalékát is megspórolhatják.

Drágul a telefon

Jövőre megszűnik viszont a távközlési adó társasági adóból történő levonásának a lehetősége, azaz összességében többe kerül majd a telefonálás és az sms, illetve az mms küldés a vállalatoknak.

Egyre több dolgot kell összeírni

Jövő év elejétől növekednek a vállalatok adminisztrációs terhei is: a tételes áfa-összesítő határát 2 millió forintról 1 millió forintra csökkentik, ami azt jelenti, hogy 3 millió 703 ezer 703 forint felett minden vásárolt és értékesített termék után számlával kell elszámolni az adóhatóság felé. Az intézkedés a nonprofit szervezetek, a költségvetési szervek, illetve az egyéni és társas vállalkozások számára több papírmunkát jelent, a NAV viszont könnyebben tudja majd ellenőrizni az adófizetést.

Az adminisztráció egy része azonban csökkenthető

A kisadózók tételes adóját (Kata) és a kisvállalkozói adót (KIVA) választók jövőre azonban egy kicsit fellélegezhetnek: a gyakorlati tapasztalatok alapján mindkét adónemnél újabb adminisztrációt csökkentő, jogalkalmazást könnyítő módosítások lépnek életbe.

A kisadózóknál (Kata) eltörölték a vállalkozás szünetelésére vonatkozó havi bejelentési kötelezettséget, illetve lazítottak a megszűnéskori szabályokon is. A kisvállalati adót (KIVA) választók körében pedig nagy könnyebbséget jelent majd az, hogy megszüntették az adóelőleg megállapításának, bevallásának és megfizetésének havi kötelezettségét, így jövőre már minden adózó egységesen, negyedévente tesz majd eleget ezeknek az előírásoknak.

Reszkessetek fodrászok, kozmetikusok, műkörmösök!

A Nemzetgazdasági Minisztérium 2015-ben kiterjesztené az online pénztárgépek kötelező használatát - az eddigi tapasztalatok tükrében - a szolgáltatói szektorra is, az ezzel kapcsolatos előkészítő munka folyik. A tervezett intézkedéssel - a nagyrészt a Kata-t és a KIVA-t választó - fodrászok, kozmetikusok és a műkörmösök kánaánja véget érhet.

Nincs ingyenebéd

A jövő év elejétől a munkaerő-kölcsönzésre is a fordított áfa-fizetés szabályai vonatkoznának, azaz a munkaerőt kölcsönzőnek kellene közvetlenül megfizetnie a közterheket. Az intézkedéstől az ágazat kifehéredését és 30-35 milliárd forintos többletbevételt remél a kormány.

Tegyük tönkre az élelmiszerláncokat és a fuvarozókat (!?)

A 2015 márciusában életbe lépő vasárnapi boltbezárási szabályozás mellett január 1-jétől drasztikusan emelkedik az élelmiszerlánc-felügyeleti díj is: 0,1 százalékról sávosan 6 százalékig, ami jelentős többletterhet jelent a vállalkozások számára.

Bár 2015. június 30-át követően ideiglenes jelleggel kedvezményes 5 százalékos áfa lép érvénybe a nagy testű élőállatok (szarvasmarha, juh és kecske) és a vágott állatok értékesítésére, kizárt, hogy a kabinet által várt fogyasztói árcsökkenés képes lesz ellensúlyozni az élelmiszerláncokat érintő intézkedések negatív hatását. Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerrel (EKÁER) ráadásul a kereskedelmi szektor egészét (termelők, értékesítők, szállítók) megbéníthatja.

Az adminisztráció növekedése mellett az adóterhek emelkedésével is számolnia kell a fuvarozóknak: magasabb közterhet kell fizetni a fűtőolaj, a targoncagáz után, - az eddigi nulla helyett - pozitív adómértéket határoztak meg a CNG-re, azaz a sűrített földgázra, továbbá csökken a gázolaj jövedéki adójából visszaigényelhető rész nagysága.

A jövedéki adótörvény módosítása következtében

  • a fűtési célra felhasznált fűtőolaj esetében a jövedéki adó 4.425 Ft/ezer kg-ról 4.655 Ft/ezer kg-ra,
  • a cseppfolyósított szénhidrogénre, amelyet egyéb motorikus célra értékesítenek, importálnak vagy használnak fel, a jövedéki adó 12.095 Ft/ezer kg-ról 12.725 Ft/ezer kg-ra emelkedik,
  • a közúti járművek üzemanyagaként értékesített, importált vagy felhasznált sűrített gáz halmazállapotú szénhidrogén esetében a jövedéki adó 0 Ft/nm³-ről 28 Ft/nm³-re változik.


A volántársaságok örülhetnek

A buszosok azonban megússzák a CNG-adóemelést: a jogalkotó ugyanis olyan új adó-visszaigénylési jogcímet hozott létre, amely alapján a helyi és helyközi személyszállítási közszolgáltatási tevékenységéhez adózottan beszerzett és üzemanyagként felhasznált sűrített földgáz (CNG) beszerzéskor megfizetett adóját visszakérhetik a társaságok.

Kiebrudalhatják az RTL-t

Változik a reklámadóról szóló törvény is. Ennek egyik lényeges eleme, hogy az adó legfelső 40 %-os kulcsa 50 %-ra emelkedik (ez az RTL-nek fájhat leginkább). A másik változtatás, hogy a médiavállalkozások kiválthatják a nyilatkozattételi kötelezettségüket a Nemzeti Adó és Vámhivatalnak adott bejelentéssel, illetve mentesülhetnek a reklámadó-fizetés alól a Google-tól és a Facebooktól megrendelt hirdetések.

Az OTP-nek kedvező döntés született

A bankadó viszont csak egyetlen ponton változik január 1-jétől: az ukrajnai helyzet miatt az OTP Bank óriási veszteséget szenvedett el, az ott ért vesztesége miatt 5 milliárd forinttal csökkenhet a bankadója.

A befektetési alapok is tehernövekedéssel szembesülnek

Jövőre vagyonarányos adót kellene fizetnie a befektetési alapoknak a forgalmazási díj egynegyede után. A magánszemélyek részére nyújtott portfoliokezelés sem lesz többé adómentes írják.

dec
22

Adóbevallás : A munkáltatói adómegállapítás igénybevételére a magánszemély akkor jogosult, ha

  • kizárólag az adó elszámolását vállaló munkáltatótól szerzett olyan bevételt, amelyet a nyilatkozat hiányában önadózóként köteles lenne bevallani;

  • jövedelmét az adóévben kizárólag egymást követően fennálló munkaviszonya alapján szerezte, feltéve, hogy a korábbi munkáltató(k) által a munkaviszony megszűnésére tekintettel kiadott igazolást átadja az adó elszámolását vállaló munkáltatónak;

  • jövedelmét a költségvetési szervek központosított illetmény-számfejtési körébe tartozó kifizető munkavállalójaként az adóévben kizárólag ugyanazon illetményszámfejtő helyhez tartozó kifizető(k)től szerezte;

  • az adóévben az előzőleg említett bevétel(ek) mellett

    • kizárólag adóköteles társadalombiztosítási, családtámogatási ellátást,

    • önkéntes tartalékos katonai szolgálatot teljesítők részére folyósított illetményt,

    • a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény alapján folyósított ellátást szerzett,

feltéve, hogy a bevétel folyósítója az adó elszámolását vállaló munkáltató vagy a magánszemély a bevételről kiállított igazolást átadja az adó elszámolását vállaló munkáltatónak,

  • munkaviszonya mellett egyéni vállalkozó is volt, feltéve, hogy vállalkozási tevékenységét az adóév egészében szüneteltette.

Adóbevallás 2015, határidő és nyomtatvány letöltés

Letölthető dokumentumok
14M29 tervezet 1331KB
14M29 tervezet
nov
14

2015-ben a korábbi 2014-es évet fogjuk bevallani a 1453-as adónyilatkozaton !

PDF
2015.01.07.

A kitöltése a korábbi adóbevallás nyomtatványokéval megegyezik, ányk nyomtatvány

kitöltő program kell hozzá, a határidő valószínű, hogy 2015 Május 20 - lesz.

jún
22

A parlament előtt lévő kormánypárti módosító indítványnak köszönhetően 2015-re tolódhat az időszaki elszámolású ügyletek teljesítési időpontjára vonatkozó szabályok bevezetése, ezért a cégeknek több idejük lesz felkészülni a csaknem minden gazdasági szereplőt érintő adózási változásra.

Sok könyvvizsgáló és adótanácsadó vállalat közleményében ismerteti: az áfatörvény időszaki elszámolásokra vonatkozó 58. paragrafusának új teljesítési időpontra vonatkozó szabályai az elfogadott adótörvénycsomaggal kerültek be a hazai szabályozásba. A változtatás célja a harmonizáció volt, az uniós direktívának megfelelő, de a magyar szabálytól eltérő joggyakorlat ugyanis visszatérő vitaalap volt a NAV vizsgálatokban.

Az új szabály értelmében - néhány speciális szerződéstípustól eltekintve - az elszámolási időszak utolsó napja lesz a teljesítés időpontja. Korábban a szabály rugalmas volt abban az értelemben, hogy az adóalanyok a fizetési határidőről megegyezhettek és ezzel meghatározhatták az áfa megfizetésének időpontját. "Bár a jelenleg érvényes szabályozás bizonyos területeken segítette az adóalanyokat, például utólagos adóalap növekedés esetén nem kellett önellenőrzést végezni, ezzel együtt egyedisége miatt számos bizonytalansági tényezőt és hibázási lehetőséget is hordozott" - mutattak rá.

Az új szabályozás pontosan meghatározza az időszaki elszámolású ügyletek teljesítési időpontját, ezért ha az adóalany utólagos adóalap növelésre kényszerül - mert például adóalapját korábban rosszul állapította meg vagy elfelejtett időben számlázni - akkor kötelezően önellenőrzést kell végeznie az eredeti időszakra, a különbözet után pedig pótlékfizetési kötelezettsége is keletkezhet. 

A szakemberek szerint a változás szinte mindenkit érint majd, hiszen számlakibocsátóként vagy befogadóként előbb utóbb mindenki találkozik időszaki elszámolású ügyletekkel. Így a teljesítési időpont helyes meghatározása az adófizetési kötelezettség vagy épp az áfalevonási-jog keletkezésének időpontja miatt nem kerülhető el.

A jogalkotó eredeti szándéka szerint az új teljesítési időpontra vonatkozó szabályokat a 2014. június 30-át követő elszámolási időszakok esetén kellett volna először alkalmazni, azokban az esetekben, amelyekben a fizetés esedékessége is ezt a dátumot követi. Ha a módosító javaslatot elfogadják, akkor az új szabályokat csak a 2014. december 31-ét követő időszakok vonatkozásában kell majd először alkalmazni - ott is csak akkor, ha a fizetési határidő már 2015-re esik.

Az új szabályozás sok hazai vállalkozásnál rendszerátállítást igényelhet vagy akár szerződésmódosításokat is szükségessé tesz. A módosító javaslat elfogadása esetén az adózók még fél év haladékot kapnak a szükséges feladatok elvégzésére.

júl
26

ADONYILATKOZAT letöltése

Adónyilatkozat  a személyi jövedelemadó kötelezettségről

Verzió: 1.0, 2013.01.07. Korábbi verziók
elektronikusan is beküldhető
JNLP
ADONYILATKOZAT Java WebStart - kattintson ide a telepítéshez
183029  bájt,

Java WebStart-alapú program

1253ADONYILATKOZAT aktív súgó Java WebStart - kattintson ide a telepítéshez
179387 bájt, Verzió: 5.0,

Java WebStart-alapú aktív súgó program

 
Keretprogram
Letöltés Verzió Program leírása Letöltés
2.54 2013.07.22.
Korábbi verziók
Letöltés
6.5.28 2009.06.16.
Korábbi verziók

A hagyományos (exe)  típusú kitöltőprogramok használatához szükséges keretprogram.

Az Abev keretprogram használati leírása:  abev2006sugo.exe  (v6.21 - 2009.06.16.)

Fontos! Teleházak, eMagyarország-pontok rendszergazdái részére.

Letöltés

2010. július 1-től a Java technológián belül - a gyártói támogatás megváltozása miatt - újabb módosításra kerül sor, melynek lényege, hogy a korábbi Windos98 és Windows ME operációs rendszereken az NAV új fejlesztésű programjai már nem lesznek futtathatók.
2010. július 1-től a nyomtatványkitöltő programok ÁNYK keretprogramja csak a Java Run Time (JRE) 6-os verziójával (build 1.6) tud együttműködni.  

Ha az Ön számítógépén már a JRE 6-os verziója fut, nincs semmi teendője.
Ebben a tájékoztatóban segítséget szeretnénk nyújtani az új rendszerre való áttéréshez.

1. lépés 

Első lépésben kérjük, győződjön meg arról, hogy számítógépén telepítve van-e a Java futtatókörnyezet legalább 1.6 verziója (JRE 6). Az ellenőrzéshez nyissa meg a Start menü / Vezérlőpult / Programok telepítése és törlése panelt. Ha a telepített programok között szerepel a "J2SE Runtime Environment 6.0" sor, úgy a számítógépen a Java futtatókörnyezet telepítve van. Egy másik lehetőség, hogy a Start menü\Futtatás panelbe írja be a cmd parancsort.és kattintson az Ok gombra. A megnyíló ablakba írja be: java –version és üsse le az Enter billentyűt. Ha a megjelenő szövegben szerepel a 1.6 szövegrészlet a gépen a megfelelő Java-környezet már telepítve van.
FONTOS - Windows98 és WindowsME operációs rendszerek már nem alkalmasak!

Ezt a lépést Önnek csak a legelső alkalommal kell végrehajtania.

2. lépés 

Ha a nyomtatványkitöltő program futtatására szánt számítógépén nincs telepítve a Java futtatókörnyezet (JRE), vagy a már telepített futtatókörnyezet verziószáma nem megfelelő, akkor egy interneteléréssel rendelkező számítógépen töltse le a Java futtatókörnyezet telepítő programját. A letöltött fájlt másolja át arra a számítógépre (tetszőleges mappába), amelyen a nyomtatványokat szeretné kitölteni, és kezdje meg a telepítést.

Ha segítségre van szüksége a telepítésben, kattintson ide a telepítési segítség eléréséhez.

Ezt a lépést Önnek csak a legelső alkalommal kell végrehajtania.

3. lépés 

Ahhoz, hogy Ön nyomtatványt tudjon kitölteni, szükség van a keretprogram telepítésére. Egy internet eléréssel rendelkező számítógépen töltse le az AbevJava keretprogram  .jar változatát.

A telepítő fájlt másolja át arra a számítógépre (tetszőleges mappába), amelyen a nyomtatványokat szeretné kitölteni, és kezdje meg a telepítést.

Ha segítségre van szüksége a telepítésben, kattintson ide a telepítési segítség eléréséhez.

Ezt a lépést meg kell ismételnie a keretprogram frissítésekor is.

4. lépés 

A keretprogram telepítése után az Ön számítógépe már alkalmas arra, hogy nyomtatványokat töltsön ki. Kérjük, válassza ki egy interneteléréssel rendelkező számítógépen a nyomtatványkeresőben azt a programot, amelyre szüksége van.

5. lépés

Külön a .jar és aktív súgó .jar fájlokra kattintva letöltheti a nyomtatványkitöltő programot illetve az aktív súgót, s azt telepítheti a gépére.

Ha segítségre van szüksége a telepítésben,  kattintson ide a telepítési segítség eléréséhez.

júl
26

Január elsejétől bevezetik a 6 százalékos ehót a kamatjövedelmekre, így már csak kevés idő maradt a befektetőknek, hogy lezárják nyereséges üzleteiket vagy tartós befektetési számlát nyissanak mert 2015-től drasztikus adóemelés jöhet.

Már csak hónapjuk van a befektetőknek, hogy átgondolják, hogyan érintik őket a kamatjövedelem adózásának változó szabályai és megtegyék a szükséges lépéseket. A 2015 Január 1-jétől életbe lépő új szabályozás alapelve, hogy az ezután keletkező kamatjövedelemre a 16 százalékos adó mellett 6 százalékos ehót (egészségügyi hozzájárulást) is kell fizetni, kivéve, ha a kamat magyar állampapírból vagy legalább 80 százalékban magyar állampapírba fektető befektetési alapból származik. Az ehót a kifizető (bank, brókercég) levonja.

Az augusztusi változásban leginkább azok érintettek, akik megtakarításaikat befektetési alapban, bankbetétben vagy például vállalati kötvényben tartják (ide tartoznak a mostanában népszerű devizás vállalati kötvények is), nekik az eszközök tartós befektetési számlára (tbsz) helyezése lehet a megoldás. Részvényekre, devizára, árupiaci befektetésekre, pontosabban ellenőrzött tőkepiaci műveletekre nem vonatkozik az új teher, és mentesülnek a tbsz-en, valamint nyugdíj-előtakarékossági számlán (nyesz) tartott befektetések is.

A nyeszen elért jövedelem után nem kell ehót fizetni, de ez a konstrukció csak igazán hosszú távú megtakarításoknál ajánlható. Ugyan jár utána állami támogatás, viszont a megtakarítás csak nyugdíjcélra használható fel, vagyis a felhasználáshoz el kell érni a nyugdíjjogosultságot. Ha pedig eleve nyugdíjas nyitja, akkor nincs állami támogatás és a korábbi három évvel szemben leghamarabb tíz év múltán lehet felvenni adómentesen a pénzt. Ha a meghatározott idő előtt veszünk fel pénzt a nyeszről, akkor a támogatást húszszázalékos büntetéssel növelten kell visszafizetni, a nyereség után 16 százalék az adó, de ehót ekkor sem kell fizetnünk. Egyéb korlátozások is érvényesek erre a számlatípusra, például csak forinteszközök helyezhetők el, illetve az ide befolyó osztalék adóköteles.

Még júliusban lépni kell

A törvényi változás így leginkább a tbsz felé terelheti a megtakarítókat. Érdemes azonban még augusztus elseje előtt tbsz-t nyitni, mivel az ezt követően nyitottakra szigorúbb szabályok érvényesek. Ezentúl ugyanis a három éven belül megszüntetett tbsz nyeresége után nemcsak a 16 százalékos adót, hanem az ehót is meg kell fizetni. (Az augusztus előtt nyitott tartós befektetési vagy tartós megtakarítási számlák esetében viszont csak az adót.) Ha három és öt év között szüntetjük meg a tbsz-t, akkor változatlanul 10 százalék az adókulcs és nincs eho sem, ha pedig kivárjuk az öt évet vagy többet, akkor adó- és ehomentes lesz az elért hozam.

Változik a kamatadó és a tőzsdei veszteség szembeállíthatósága is. Amennyiben a befektető az év végéig nyilatkozik erről a brókercégnél, úgy az augusztus 1. előtt képződött kamatadó még csökkenthető az ellenőrzött tőkepiaci üzletek árfolyamveszteségével, az ez utáni kamatadóra viszont ez nem vonatkozik és a szembeállíthatóság intézménye jövőre teljesen megszűnik. Így ez a szabály is a tbsz és persze az állampapírpiac felé tereli a megtakarítókat.

A jelenleg nem tbsz-en lévő kamatjövedelmet is érdemes lehet realizálni még júliusban, mivel az augusztus előtt realizált kamatjövedelem vagy befektetési jegy nyeresége szembeállítható az ellenőrzött tőkepiaci műveletek veszteségével. A befektetők számára összességében kedvezőtlen változásokon belül kedvező megoldás, hogy ha nem realizáljuk eddigi kamatadó alá tartozó jövedelmünket, csak az év későbbi részében, ehofizetési kötelezettség csak az augusztus után befolyt kamat után keletkezik.

A legrosszabbul az osztalékot felvevők járnak

Nem új szabály, de jó tudni, hogy a legrosszabbul azok járhatnak, akik osztalékot vesznek fel nem EGT (Európai Unió)-tagállamból, például amerikai részvény után. Ekkor a 16 százalék adó mellett 14 százalék ehót is fizetni kell. A 14 százalékos eho felső korlátja személyenként 450 ezer forint (ide tartozik a bér vagy a nem tőzsdei részvény osztaléka utáni eho is), vagyis ennek elérése után adott évben már nem kell további ehót fizetni. A 14 százalékos és a 6 százalékos (kamatjövedelem utáni) eho viszont nem vehető egy kalap alá és a 6 százalékosnak nincs is felső határa.

Befektetési szolgáltatóktól származó információink szerint az elmúlt hetekben sokszorosára nőtt a számlanyitási aktivitás. Leginkább a tbsz vonzó a befektetők körében, ami a fentiek alapján racionális döntésnek tűnik.